Magyar Sommelier Club


Nemzetközi A.S.I. Sommelier Diploma 2018

 

 

Sajtóközlemény

 

Fantasztikus eredmény az

„International ASI Sommelier Diploma” vizsgán!!

 

A Nemzetközi Sommelier Szövetség (ASI) ebben az évben is meghirdette a nemzetközi sommelier vizsgát, amelyet ebben az évben már másodszor rendezhettünk meg Magyarországon.

Ezen a megmérettetésen az ASI rendes jogú tagjai által benevezett sommelier-ek vehetnek részt. A vizsga az előző évhez hasonlóan, minden ASI tagország részére ugyanazon a napon, azaz 2018. február 26. napján volt.

 

A vizsga bonyolítása pontos szabályok alapján történik, amelyeket az ASI oktatási központjából küldenek meg minden résztvevő nemzeti egyesület számára. A szigorú előírások betartása és betartatása minden országban az egyesületi elnökök kötelessége.

Alapvetően két szabályzat szerint kellett a vizsgát bonyolítani. Az egyik a rendezőknek írja elő teljes részletességgel (helyszín, berendezés, felszerelés, tematika, vizsga sorrendje, határidők, kommunikáció stb.) a verseny menetét, míg a másik a versenyzőkre vonatkozó előírásokat tartalmazza.

 

A vizsga elméleti és gyakorlati feladatokból állt, helyszín a Continental Hotel Budapest volt. A négy elméleti anyagot (közte a nyolcvan kérdéses tesztet) írásban, a két gyakorlati feladatot szóban kellett teljesíteni. A vizsgát idegen nyelven kellett teljesíteni, választható az angol, francia vagy a spanyol nyelv. A jelölt saját anyanyelvén nem tehet vizsgát!

 

A teljes vizsgaanyagot a megadott határidőre az ASI oktatási központjába, Olaszországba kellett küldeni. A nagyszámú vizsgázók ellenére a végeredményt már ma ismertették a nemzeti elnökökkel. Ebben az évben sok jelölt indult a sikeres vizsga reményében, összesen 75 sommelier és ebből 57-en sikeresen végeztek. Magyarországról hárman indultak neki a feladatnak és minden várakozást felülmúlóan teljesítették a követelményeket!

Nagy örömmel adhatom hírül, hogy mindhárman ASI Sommelier Diplomát kapnak, ketten Arany Diplomát egyikük pedig Ezüst Diplomát ért el!

Arany Diplomások: Horváth Máté (Mák Bistro) és Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl)

Ezüst Diplomás: Rácz Imre (Mák Bistro)

Mindhárman a Magyar Sommelier Club tagjai.


IMG_20180226_124314.jpg

 

Így már Angerman Lászlóval, aki az  Onix étterem head sommelier-je és szintén az MSC tagja, négyen vannak, akik ASI Nemzetközi Sommelier Diplomával rendelkeznek! A diploma, valamint a vele járó névre szóló, fényképes plasztik kártya és a kitűző átadása 2018. június hónapjában lesz a Continental Hotel Budapest különtermében!

 

Nagyon örülünk és büszkék vagyunk a kollégák eredményére! Bízunk benne, hogy az ő sikerük további motiváló erőt ad a szakmában dolgozó hazai sommelier-nek és vállalják a megmérettetést a következő évek nemzetközi vizsgáin. Mi minden segítséget megadunk a jövőbeli jelentkezőknek a felkészüléshez!

 

 

Kovács Gábor

elnök                                                                                                         Budapest, 2018. április 4.